2009. november 10., kedd

Aranygaluska

Már egy jó ideje bablevesre vágytam, ma az is lett a leves. De nem volt ötletem, hogy mi legyen a második féle. És jött az isteni szikra: aranygaluska vanília öntettel. Sikere volt, mert már alig van belőle.
Hozzávalók:
  •  50 dkg liszt
  • 2 tojás sárgája
  • 10 dkg cukor
  • csipet só
  • 6 dkg olvasztott margarin
  • 2.5 dkg élesztő
  • 3 dl tej

A hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe raktam és a dagasztó programot indítottam el. Nem vártam meg a teljes programot, az első kelesztés felénél kivettem. Majd betáraztam az üstbe a következő adagot, mert rájöttem a mennyiséget látva, hogy ez nekünk édes kevés. Még ment a második adag, addig margarint melegítettem. Én nem szoktam kinyújtani a tésztát és kiszaggatni, hanem eleve a tálból olvasztott margarinos kanállall elkezdem kiszaggatni a kivajazott tepsibe a tésztát. Egy sor tészta, amit meghintettem a 30 dkg darált dió és 20 dkg cukor keverékének felével.

Majd a tészta szaggatását új rétegben kezdtem, amit a maradék dió-cukor keverékkel betakartam

Kb. 180 fokon-légkeveréses sütőben-20-25 percig sütünk. Érdemes tűpróbát csinálni és ha már nem hoz fel nyers tésztát, akkor már jó.
Egy csomag vanília pudingport elkészítettem még sült a galuska és melegen tálaltam. Most meg piheg a család, úgy bekajáltunk. :))

Nem csak Zepter...


Páromtól kaptam egy Hausermeister német márkájú edénykészletet, ami kísértetiesen hasonlít a Zepterre, csak kicsi töredéke annak az árnak, amibe az előző márka kerül. A serpenyője abszolút az a disegn. Rögtön bogár ült a fülembe, hogy nem-e lehet ebben is megsütni a zepteres ananászos-karamell tortát. Neki is fogtam a lentebb található recept szerint és ez lett belőle. Annyi, hogy nem mertem a cukrot túl sokáig karamellizálni, de ezt leszámítva tökéletes lett. Hát ennyit a méreg drága kotlákról! :))

Pizzáztunk megint! :)


Csalamádé



Ez egy régi, jól bevált recept, de jó néhány éve nem raktam csalamádét télire. Idén kedvet kaptam ismét.
Hozzávalók:
  • 3 kg paprika
  • 3 kg fejeskáposzta
  • 3 kg uborka
  • 1 kg vöröshagyma
  • 1.5 kg cukor
  • 4 dl 10 %-os ecet
  • 35 dkg só
  • 1 ek kénpor
Én a káposztából sikeresen kiválasztottam egy 3 kg-ost, de a paprikának, uborkának híja volt, amit sárgarépával és karfiollal pótoltam 3 kg-ra. Az alapnayagokat felszeltem és hozzáadtam a cukrot, sót, ecetet, kénport amikkel laposan átforgattam. 24 órára állni hagyom, majd üvegekbe töltöttem és saját engedett levével felöntöttem. Vigyázat! Nagyon fogy! :))

Dónáti szelet


Tartozásom volt még ez a recept nagyon régről és mivel láttam, hogy az elmúlt napokban elég sokan célirányosan erre kerestetek rá, így gyorsan beírom, még a hiányát valaki szóvá nem teszi. Akkor recept és elkészítés:
Hozzávalók:
  • 80 dkg sertés karaj csont nélkül esetleg szárnyas mellfilé, de jobb a sertés ez esetben
  • 3-4 ek. liszt
  • fokhagyma
  • margarin 2ek
  • tej 0.5 liter
  • só, bors
A húst megtisztítom a hártyáktól, zsírtól, kikloffofom, nem túl vékonyra. Megsózom, majd mindkét felét megforgatom lisztben és kevés olajon átpirítom mind a két felét. Egy másik serpenyőben tulajdonképpen besamel mártást készítünk a következő képpen:
A 2 ek margarint vagy vajat felforrósítjuk, belekeverjük a 2 ek. lisztet, és nagyon lassú tűzön megpirítjuk. A 0.5 liter tejet állandó keverés mellett, apránként hozzáöntjük. Amikor elkészült, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. Majd ezután ízesítem a fokhagyma granulátummal. Ezzel még összeforralom majd az elősütött hús szeleteket is beleteszem(az engedett húslevet is ráöntöm) és a hússal együtt is rottyantok rajta egy keveset. Főtt tésztável vagy párolt rizzsel tálalom. 

Sült tök


Ehhez aztán tényleg nem lehet receptet írni. Jó minőségű tök, sütő és kedv az elfogyasztásához. :))

2009. november 8., vasárnap

Töltött csirkecomb


Elkezdtem gondolkodni, hogy mit is lehetne kezdeni a szokványos csirke combbal. Unott a sima comb-írom ezt pironkodva és azokra gondolva, akik kenyérből sem tudnak eleget enni, nem hogy húsból-sütve, paprikásnak ezek a robbantott nagyüzemiek meg nem az igaziak. Mivel erősen Vacsora csata és Hal a tortán függő vagyok, így a héten(?) megkívántam a Jakupcsek által kivitelezett töltött csirkecombot. Persze csak az alap ötlet maradt, a kivitelezés már a kreativitásom szüleménye. Adott volt 6 db comb, amit megtisztítottam és a bőrét óvatosan körbe felfeszigettem. Majd lesóztam. Közben feltettem 4 tojást főni 10 percre. Egy tálba tettem 2 kis doboz májkonzervet, 2 nyers tojást, sót, borsot, szárnyas fűszerkeveréket, fokhagyma granulátumot. egy maréknyi fagyasztott csemege kukoricát és egy csokor apróra vágott petrezselyem zöldet, negyed kiló kenyeret, amit előtte leáztattam, majd kinyomkodva a többi anyaghoz adtam. Végül a 4 főtt és megpucolt tojást összedaraboltam és hozzáadtam.

Összegyúrtam és a bőr alatti részt megtöltöttem, kicsit kevesebbet, mint amit a bőr engedne, mert sülés közben úgy is összeugrik a bőre. Majd még a töltés után megszórtam a külsejét szárnyas fűszerkeverékkel. Tepsibe raktam-alá csak minimális olajat öntöttem-lefóliáztam és 190-200 fokon, légkeveréses sütőben, kb. 40 percig pároltam. Aztán levettem a fóliát és még így is kb. 30 percig pirítottam, addig, még a bőre szép piros és ropogós nem lett.
Semmi extra dolog nem volt ma, sőt még kisebb esemény sem-bár ma hazajött Vikesz barátnőm Londonból, fogjuk erre-szóval kedvet kaptam a "csicsázáshoz". :)) Szoktam ilyen "merényletet" elkövetni a család ellen, mivel mindenkinek annyira megszokott, hogy csak események, évfordulók alkalmával adjuk meg a módját. Én ebben is rendhagyó vagyok(de azért nem sokszor). Erről eszembe jut egy szitu, mikor elsőre csináltam ilyen díszesebb tálalást. A gyerekeim-a két nagyobb és akkor már Hanna is volt vagy 2.5 éves-teljesen bepánikolva kérdezték, hogy anya beakartok jelenteni Janival valamit(talán egy újabb kistesó vagy valami)? :)) Majd Jani haza jött munkából, Ő meg azért parázott, hogy elfelejtett valami dátumot, amiről meg kellene emlékeznie?? :)) Én olyan jót mulattam rajtuk!! :)) Egész vacsi alatt csak várták, hogy mikor jövök valami bejelentéssel, pedig hát semmi. :) Na, a mainál is megkérdezték a gyerekeim, hogy ugye nincs bejelenteni valónk és Jani is, hogy ugye nem felejtett el semmit. :)) Mert hogy a húsok kivétele után jött az ihlet: Előkaptam egy tálcát és ráhelyeztem körbe a sült combokat. Majd gondoltam középre halmozom a sült krumplit, mint köretet. De ott mosolygott rám, kissé fonnyadtan és savanyán egy citrom. Felkarikáztam és ez lett belőle:


Aztán ahogy sült a krumpli, rájöttem, hogy nem lesz elég ötünknek az az adag és ne várjunk már addig még a következő kosárral is kisül. Még a párolt rizs jutott eszembe, de az sem lett volna kész időben. Így hűtőbe bekukuccs derékig, hogy mi van ami hasznosítható. Tegnap fasírt volt krumpli pürével és bent figyelt egy jó adag a krumplipüréből még. Kivettem, megmikróztam, feljavítottam még egy kis margarinnal, halmokat raktam a citrom helyére és a citrom a krumpli tetejére raktam. Ez lett belőle :

Néha azt gondolom nem árt feldobni a hétköznapokat sem egy kis ötlettel, egy kis ráfordítással. A megállapításom ezen túl még az, hogy kb. 1500 ft-ból (920 volt a comb, 180 a krumpli-a maradékkal együtt-350 volt kb a töltelék) sokkal kiadósabb étkünk lett, mintha csak simán megsütöm, mert úgy garantáltam elfogy a 6 comb, így meg megmaradt 2 egész és két alsó comb még vacsira is.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails